
Az elhízás veszélyes
Figyeljünk
étkezésünkre és testtömegünkre, hisz egyre több betegséggel kapcsolatban válik
bizonyítottá, hogy a túlsúly és a nem megfelelően összeállított étrend növeli
ezek kialakulásának kockázatát.
A gyermek- és felnőttkori testtömegindex (BMI) és
testmagasság változásának összefüggései: két brit tanulmány
összehasonlítása (1)
Az
egészségügyi szakemberek által évek óta hangsúlyozott tény, hogy a gyermekkori
testi fejlődésnek és testtömegindexnek hatása van a felnőttkorban kialakuló
krónikus betegségek kockázatára. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a túlsúlyos
gyermekből nagyobb eséllyel válik testtömegtöbblettel rendelkező felnőtt, annak
minden egészségügyi következményével együtt.
Az
összefüggések pontosabb feltérképezése, alaposabb megértése érdekében brit
kutatók két nagy: egy 1946-ban rögzített, kb. 5.300 gyermek adatait rögzítő
felmérés; illetve egy 1958-ban, megközelítőleg 17.000 fő jellemzőit rögzítő
felmérés adatait összevetve figyelték meg a testtömegindex (BMI), valamint a
testmagasság generációkon átívelő változását.
A vizsgálat
megállapításai a következők voltak: Az 1958-ban született gyermekek testtömege
nem volt nagyobb, mint a bő egy évtizeddel korábban világra jötteké, de
testmagasságuk gyermekkorban átlagosan 1 centiméterrel haladta meg az 1946-ban
születettekét, testi fejlődésük gyorsabb üteműnek bizonyult, és serdülőkorukban
is 3-4 cm-rel voltak magasabbak. Az 1958-as generáció gyorsabban érte el
felnőttkori testmagasságát, mely átlagosan 1 cm-rel haladta meg a ’46-ban
világra jöttekét és ez a magasságtöbblet elsősorban a lábak hosszának
többletéből adódott. Az 1958-ban született gyermekek testtömegindexe gyorsabb
ütemben gyarapodott, mint a ’46-os generációé. Felnőttkoruk középső időszakában
testtömegindexük átlagosan magasabb, derék és csípő körfogatuk terebélyesebb
volt, mint a korábban születetteké és az elhízás is kétszer gyakoribbnak
bizonyult körükben.
Ezek a
markáns különbségek, melyek a két, csupán 12 évvel elválasztott csoport testi
fejlődésében, felnőttkori egészségi állapotában mutatkoznak meg, megerősítik a
korábbi feltételezést, hogy egészségünk gyökerei a gyermekkorig nyúlnak vissza.
Éppen ezért a gyermekeket megcélzó egészségfejlesztő programok létjogosultsága
megkérdőjelezhetetlen.
Megbízhatóan kiszámítható-e a BMI (testtömegindex) az
önbevallással megadott információk alapján? (2)
Ismert
jelenség az a torzítás, amely saját testi paramétereink megítélésekor mutatkozik
meg: míg testtömegünket alul-, addig testmagasságunkat felülbecsüljük. Ez a
jelenség túlsúly esetén még markánsabban működik – így a túlsúly, vagy az
elhízás diagnózisának pontos felállítása nehézségekbe ütközhet.
Egy érdekes,
több mint 13.000 svájci városlakó segítségével elvégzett kísérletben annak
próbáltak utánajárni, hogy mekkora testtömegindexig fogadhatók el az
önbevallással megbecsült adatok és mikor válik szükségessé a diagnosztikai
határok módosítása. A kísérlet során megkérték a résztvevőket saját testtömegük
és testmagasságuk megbecslésére, amit párhuzamosan egzakt mérésekkel is
megerősítettek.
Az eredmények
alátámasztották a korábbi feltételezést a testtömeg alulbecsülésével
kapcsolatban, hiszen az elhízott férfiak és nők harmada egészséges
testtömegindexűnek bizonyult az önbevallásos adatok alapján.
Hogy
kiküszöböljék az önkéntelenül pontatlan becslésből eredő diagnosztikus
tévedéseket a szakemberek az önbevallás alapján kalkulált BMI esetében 30 kg/m2
helyett 29,2 kg/m2-re javasolják csökkenteni az elhízott BMI kategória alsó
határát.
A lakókörnyezet és elhízás (3)
Vajon
lakóhelyünk van-e olyan hatással életünkre és egészségünkre, mint amennyire mi
befolyásoljuk, alakítjuk környezetünket?
A New
Jersey-ben dolgozó kutató csapat ezzel kapcsolatban arra kereste a választ, hogy
a lakókörnyezet miképp befolyásolja testsúlyunkat 55 éves kor felett. Ennek
kiderítéséhez az életteret nyolc jellemző alapján mérték fel: gazdasági előnyök,
hátrányok, légszennyezettség, bűnözés, szegregáció, úthálózat, népsűrűség,
bevándorlók jelenléte és lakóhely változtatási szokások. Az adatokat összevetve
a felmérésben résztvevő lakosság tápláltsági állapotával megállapítható, hogy
bizony környezetünk is komoly hatással van ránk. Azok a felmérésben résztvevő 55
év feletti férfiak, akiknek környezetében több bevándorló él, elhízottabbnak
bizonyultak társaiknál. Hölgyek esetében a túlsúly a stabilitással áll
összefüggésben, tehát ha a lakókörnyezet állandó és nem gyakran érkezik új
család a szomszédságba, akkor bizony nagyobb az esély az elhízásra. Ha az
infrastruktúrát vizsgáljuk, kiderül, hogy amennyiben az úthálózat jobban
kiépített, az csökkenti a plusz kilók felszedésének esélyét. Minden adatot
összegezve elmondható, hogy függően az életkortól és nemtől, a férfiak esetében
a gazdasági és szociális körülmények egyre fontosabbá, míg hölgyek esetében
egyre észrevehetőbbé válnak.
Mindezen
információknak ismeretében beláthatjuk, fontos hogy formáljuk tudatosan mind
magunk, mind környezetünk körülményeit, egészségét. Segítsünk egymásnak,
változtassunk pozitív irányba, hisz egyértelmű, hogy éppúgy befolyásolja
életünket a környezetük, mint ahogy mi befolyásoljuk azt.
A testsúlycsökkenés hatása a vastag- és végbél jóindulatú
daganatainak előfordulására (4)
A vastag- és
végbél jó- és rosszindulatú daganatos megbetegedéseinek kapcsán mindig felmerül
a táplálkozási szokások kérdése, de vajon az elhízás mértékével a megbetegedések
száma milyen kapcsolatban áll?
Ennek
kiderítésére vállalkoztak japán kutatók, akik majdnem 8 ezer (7963) tünetmentes,
átlagos rizikócsoportú honfitársukat vonták be a felmérésbe. Egy esztendő
elteltével 2568 résztvevőnél (akik vállalkoztak rá) az első béltükrözést
(kolonoszkópia) egy második vizsgálat is követte, és természetesen mindkét
alkalommal kiszámolásra került a testtömegindex is. Az eredményeket összevetve
megállapítható volt, hogy az elhízás egyértelműen növeli a jóindulatú
béldaganatok kialakulásának eshetőségét, így kijelenthető, hogy a
testsúlycsökkenés csökkenti ezen megbetegedés kockázatát!
Figyeljünk
tehát étkezésünkre és testtömegünkre, hisz egyre több betegséggel kapcsolatban
válik bizonyítottá, hogy a túlsúly és a nem megfelelően összeállított étrend
növeli ezek kialakulásának kockázatát. Kiegyensúlyozott étrend és rendszeres
testmozgás mellett egészségesebb életet élhetünk, és sok megbetegedést
elkerülhetünk!
Felhasznált források
Li L
et al: Child-to-Adult Body mass Index and Height Trajectories: A Comparison
of 2 British Birth Cohorts. Am J Epidemiol. 2008 Sep 18.
Dauphinot V. et al: New obesity body mass index threshold for
self-reported data. J Epidemiol Community Health. 2008 Sep 18.
Grafova IB., és mtsai Neighborhoods and Obesity in Later
Life. Am J Public Health. 2008 Sep 17.
Yamaji
Y., és mtsai The effect of body weight reduction on the incidence of
colorectal adenoma Am J Gastroenterol. 2008 Aug;103(8):2061-7
(forrás: Táplálkozási Akadémia -
hírlevél)
Fogyni szeretne? Professzionális
immunerősítők a NaturShop-ban †††