A farsang Magyarországon vízkereszttől (január 6.) a húsvét vasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetéig tart, azaz "húshagyó keddig", vagy "hamvazószerdáig". Magyar elnevezése egyes kutatók szerint a német "faseln": fecsegni, fantáziálni, pajkosságot űzni szóból ered. Más elmélet szerint bajor-osztrák jövevényszó, a vaschang-ból származik. Első írásos jelentkezését 1283-ból, bajor-osztrák adatokból ismerjük. Hazánkban - elsősorban német hatás eredményeként - a középkorra tehető a farsang kialakulása. Elterjedése 3 fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német hatással kell számolni.
A farsang zajos mulatságait egy ősi hiedelem hívta életre. A középkorban azt hitték az emberek, hogy a tél utolsó napjaiban - amikor rövidek a nappalok és hosszúak az éjszakák - a Nap elgyengül, és a gonosz szellemek életre kelnek. Vigalommal, jelmezes karneváli felvonulással, boszorkánybábu elégetésével akarták elűzni ezeket. Egyes helyeken tüzes kerekeket görgettek, mert azt remélték, hogy a földi tűz segíti a napot, hogy újra erőre kapjon. Eleinte azért öltöztek ijesztő jelmezekbe, hogy elűzzék a halált, a rosszat és a hideget. Az első maskarások halottas menetet utánozva masíroztak. A karnevál elnevezés is összefüggésben áll ezzel, ugyanis a carnarvalet a felvonulás központi alakja nem más, mint a "halottasház szolgája" vagyis a sírásó. A megjátszott temetés után nagy dáridót csaptak, hiszen a tél eltemetésének mindenki örült. A régi babonákat később elfelejtették az emberek, de a jelmezes, álarcos karnevál és a bálok, táncos mulatságok szokása máig megmaradt. A néphit szerint Cibere vajda és Konc király vízkeresztkor és húshagyó kedden párviadalt vív egymással. Vízkeresztkor Konc király kerül ki győztesen, s ekkor megkezdődik a farsang, húshagyókedden pedig Cibere vajda győz, s ekkor a böjt veszi át a hatalmat.
A szokások és hiedelmek többsége, és így a maskarás alakoskodások is a vígasság utolsó napjaira, "farsangvasárnapra", "farsanghétfőre", "húshagyókeddre", az ún. "farsangfarkára" összpontosulnak. Keleten és északon ez néha kitolódik. Ebben az időben a mezőgazdasági munkák szüneteltek, ez volt a szórakozás legfőbb ideje. A hamvazószerdát követő napon, az egynapos böjt után a böjtöt felfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyaszthassák. Ennek a napnak zabáló-, torkos vagy tobzódócsütörtök a neve. Ezekhez a napokhoz, a karácsonyi ünnepkör után a leggazdagabb jelesnapi szokáshagyomány kapcsolódik. Legjellemzőbbek az álarcos, jelmezes alakoskodók, és a mulatság színhelyén vagy házaknál előadott dramatikus játékok /halottas, lakodalmas, betyár - játék /. Mohács környékén ma is élő hagyomány a délszláv eredetű alakoskodó felvonulás, a "busójárás".
Régen farsang idején a fonóházakban minden este zajlott valamilyen vidám esemény, énekeltek, táncoltak, játszottak. A mulatozások "húshagyókeddig" tartottak, amikor az utolsó fonóházi összejövetelre a "fonóvégzésre" került sor, amely felért egy kisebb lakodalommal. Ezt követően az egész falut megmozgató nagy népi mulatsággal a "farsangtemetéssel" vagy "téltemetéssel" búcsúztatták az elmúlt vidám heteket.
Játékok
A farsangi alakoskodás Magyarországon a 15. század óta ismeretes. Jellemzője, hogy olyan ünnepi időszak, amelyben a hétköznapi élettől eltérő dolgok történhetnek, felbomolhat a szokásos rend. Ahogy ilyenkor mondani szokták: "a feje tetejére áll a világ". A hosszú böjtre való felkészülésnek megfelelően ebben az időszakban az evés-ivás, a mulatozás szinte kötelező. A táncmulatságok mellett különböző játékokat, vetélkedőket rendeztek, de ilyenkor volt a legtöbb lakodalom is a falvakban. Aki pedig pártában maradt, azt ebben az időszakban különösen durva, vénlánycsúfolókkal gúnyolták.
Világszerte, így a magyar nyelvterületen is a farsang adott alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére, s az ezekben való mókázásokra. A magyar falvakban az alakoskodók beöltöztek ördögnek, kereskedőnek, cigányasszonynak, katonának, koldusnak, menyasszonynak, kéményseprőnek, boszorkánynak. A magyar falu álarcos alakoskodása között feltűnnek az állatalakoskodások. Különösen kedvelt a medve-, ló-, kecske- és gólyaalakoskodás. Eljátszottak ál-lakodalmat, ál-temetést, de népszerűek voltak a kivégzést imitáló játékok is, melyeken a játékból elítéltek fejére cserépedényt tettek, s ezt nyilvánosan leütötték.
A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság. Szokásos volt a farsang idején a lányok, asszonyok külön farsangolása is. Bizonyos húshagyókeddi szokások a farsang, illetve az egész tél elmúltát jelképezik: farsangtemetés, bőgőtemetés. A farsanghoz számos termékenységvarázsló illetve termésvarázsló cselekmények és hiedelmek is kapcsolódnak. Egyéb szokások: maszkos felvonulások, köszöntők/sardózás/, ügyességi játékok /kakasütés, gúnárnyakszakítás/ és a leánycsúfoló szokások
Táncmulatságok
A farsang időszaka a táncmulatságok legfőbb ideje volt, a falvakban a bálok többsége a kocsmákban, vagy bérelt házakban zajlott. Minden társadalmi réteg megrendezte ilyenkor a maga bálját, a szervezők általában a legények voltak. A "batyus-bálokra" az ételt a lányok, az italt pedig a fiúk vitték, a zenészeket pedig a bálozók közösen fizették ki. Fontos szerepük volt ezeknek a táncos mulatságoknak a párválasztásban. A lányok ilyenkor bokrétát adtak a kiszemelt legénynek, aki ha tetszett neki a lány, kitűzte a kis csokrot a kalapjára.
Vénlánycsúfolók
Az udvarlás, a párválasztás és a házasságkötések legfőbb ideje a hagyományos magyar paraszti életben a farsang időszaka volt, éppen ezért a farsang alkalmat adott arra is, hogy tréfásan, s olykor durván figyelmeztessék azokat, akik elérték a "megfelelő" kort, de még nem mentek férjhez. A csúfoló szokások főleg a farsangvégi napokhoz, húshagyó kedd éjszakájához, hamvazószerdához kapcsolódtak. Az egyik érdekes szokás a tuskóhúzás volt, ilyenkor a legények egy nagy fatuskót vonszoltak végig a falun, s a vénlányok ajtaja elé letették, hogy reggel, amikor az illető hölgy ki akar jönni, ne tudja kinyitni az ajtaját. Olyan eset is volt, hogy tuskóval szinte felszántották a vénlányok udvarát.
Köszöntők
Mint minden jeles ünnephez, az újév kezdetéhez és a farsanghoz is hozzátartoztak a jókívánságmondó és adománygyűjtő szokások. Ezek a magyar nyelvterületen mindenütt megtalálhatók voltak. Ezen alkalmakon a kimondott szó mágikus erejével próbálták biztosítani a következő esztendőre a jó termést, a szerencsét, az állatok egészségét és szaporaságát.
Pl. Farsang, farsang, háromnapi farsang, / Itt is adnak, amit adnak Ez is Isten háza, / Szálljon le rája / Az Isten áldása, / Hat lóval, hat ökörrel / Három borjas tehénnel, / Egy aranyos ekével.
Lakomák
Pontosan mit ettek a régi farsangi lakomákon? Nem tudjuk, de néhány hagyomány, étkezési szokás ma is él. Sok faluban igyekeznek farsangvasárnapra és húshagyó keddre tyúkhúslevest, töltött káposztát főzni. Szívesen tálaltak még ciberelevest és kocsonyát is.
A cibere tálalása már a közeledő böjtöt idézi. A cibere lényegében többféle savanyú leves gyűjtőneve. Ilyen igazi böjtös étel volt a vízben főtt aszalt gyümölcs a szilvacibere, az erjesztett korpa leve a korpacibere. Székelyföldön, a Nyárád mentén szalmabáb jelenítette meg a farsangi játékokban Cibere-vajdát, aki tréfás párviadalban legyőzte Konc-királyt - ő a farsangi húsokat jelképezte. A farsangi ételek közül a legnevezetesebb a farsangi fánk. Ismert az alma, burgonya, gyűrűs, hússal töltött burgonya, marca, kubikos, szalagos, túró, és a párna csücskeváltozat. Magyar Elek, a neves ínyenc-mester szerint "A farsangi fánk legyen könnyű, miként a hab, omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig legyen aranysárga"
Farsang a Jászságban
A farsang időszakához egykor a Jászságban is számos szokás fűződött. Jászdózsán ún. kardos bál nyitotta meg a bálidényt. Ilyenkor három legény, kezükben kardra tűzött almával, a fiatalok kíséretében a paphoz és a községházához mentek, s engedélyt kértek a bálok megkezdésére. A pap és a jegyző koccintott velük, s ezzel kezdetét vette a farsangi mulatozás. A legtöbb bált, táncos mulatságot mindig farsang idején rendezték.
A Jászságban az 1960-as évek végéig élt egy sajátos leánycsúfoló farsangi szokás, amely bakfazékdobás /Jászberény, Jászdózsa, Jászapáti, Jászfelsőszentgyörgy/, cibereszűrés /Alattyán, Jánoshida, Jászjákóhalma/, cefrehányás, cefrevágás /Jászkisér/ néven ismeretes. Húshagyókedden vagy hamvazószerdán este a lányos házak udvarára szeméttel, trágyával, törött cseréppel megtöltött fazekat dobtak a legények. Ez volt az ún. bakfazék, amit rendszerint azok a lányok kaptak, akik azon a farsangon nem mentek férjhez, vagy pedig a legényt a bálban "kikosarazták". A bakfazekat a következő rigmus kíséretében dobták be az udvarra, az ámbitus alá:
Férjhez nem mentél,/Hozzám nem jöttél,/tt a bakfazék,/Főzzél benne ciberét! A cibere jellegzetes böjti eledel volt, amelyet savanyított korpából készítettek. Az 1920-as években az udvarlószokás némiképp megváltozott, s így egyes legények a bakfazekat már nem szeméttel, hanem cukorral, gyümölccsel vagy egyéb ajándékkal rakták tele, s így dobták vagy sok esetben helyezték, jegyesük udvarába.
Az 1940-es évek elejére a szokás némiképpen módosult formában élt már tovább. Főképp a városokban, a legények különböző, szépen becsomagolt készleteket /pl. pohárkészlet, kávés, teás garnitúra, stb./ helyeztek el, bakfazék gyanánt, kedvesük tornácára. Az 1960-as évek közepére, a korábbi leánycsúfoló farsangi szokás, szinte teljesen elvesztette eredeti jelentéstartalmát. Ekkor már csak, mint bosszantó farsangi tréfát gyakorolták, főként a házas emberek. Hamuval, törött cseréppel, szeméttel töltött bakfazekat dobtak Jászerényben a házsártos szomszéd- vagy rokonasszonyok folyosója alá. A szokás gyakorlása az 1970-es évek elejére maradt el végérvényesen a Jászságban.
A Jászságban a farsang három napjának mindegyikén másfajta tésztát készítettek az asszonyok. Farsang vasárnapján kőtt pitét, farsanghétfőn rétest, húshagyókedden pedig pampuskát sütöttek. A megmaradt pampuskát szokás volt felfűzni, s a böjt végéig a padláson vagy a kéményben tárolni. Jászdózsán a legények szalmahordó kassal jártak pampuskát gyűjteni. Kedden éjszaka még lehetett táncolni, de csak 11 óráig. Jászteleken ekkor megszólalt a harang és 40 napra elnémult a muzsika. Kezdetét vette az ún. nagyböjt, s Cibere vajda uralkodása, amely idején mindenféle tánc és mulatság tilos volt.
Jaj a ludaknak!
A húshagyókeddi szokások között az európai néphagyományban viszonylag gyakoriak a különbözõ ügyességi próbák, a magyar nyelvterületen azonban nem különösebben elterjedtek, közülük leginkább a kakasütés és a gúnárnyakszakítás ismert. Ez utóbbiban elsõsorban a mészároslegények versengtek, annál is inkább, mivel a mesterré avatás része is volt. Egy XVII. századi szerzõ, bizonyos Daniel Speer a kor népszerû prózai mûvének – Grimmelshausen Simplicissimusának – nyomán papírra vetette a Magyar Simplicissimus címû munkáját, amely sajátos egyvelege a pikareszk regénynek és az útirajznak. A könyv hõse vándorlásai során bejárja szinte az egész Felvidéket és beszámolója nyilván konkrét tapasztalatokon alapul. Kassán egyebek között a következõ jelenetnek volt szemtanúja: "Húshagyó kedd éjszakáján a mészároslegények a lõcsei vendéglõstõl a másik oldalon fekvõ õrházig kötelet húznak, amelynek közepére egy fonallal jól összekötözött libát akasztanak, lábánál fogva. A legények nyergeletlen lovon futtatnak el a kötél alatt és igyekeznek elkapni a liba nyakát. A kapkodás és nyargalás addig tart, amíg valamelyik a lúd fejét le nem szakította. Ez aztán hirtelen elvágtat vele s jól elrejti, mert a többiek üldözõbe veszik s igyekeznek tõle elragadni; pedig, aki a fejet elvitte, egy évig fõlegény és a mesterségbeliek között különös kiváltságokat élvez". (L.T.)
Farsangi szokások tájegységek szerint
A farsang időszaka vízkereszttel, január 6-val kezdődik, és a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetével zárul. A farsangi szokások "többnyire február hónapban" farsang végére, farsang farkára összpontosultak, farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre.
Az előkészületek azonban már a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön kezdődtek. Kövércsütörtökön, másképpen zabálócsütörtökön, Szeged vidékén jó zsíros ételeket főztek és sokat ettek abban a hitben, hogy így bő lesz a termés, és kövérre híznak a disznók. Az Ipoly menti falvakban kövércsütörtökön húst, pogácsát, tepertőt, kolbászt, káposztát ettek. A Mura-vidéki Radamoson dobozú csütörtöknek nevezik a napot, talán a dobzodó szó elhallásából.
A Mura-vidéki falvakban disznóhús, káposzta, kocsonya, fánk, bor és pálinka bőséges fogyasztásával ünnepelték a farsangot. A farsangi ételek maradékát megszárították, porrá törték, beteg jószágot gyógyítottak vele. A Szerémségben az első napon fánkot sütöttek, hogy ne vigye el a vihar a háztetőt.
Jellegzetes farsangi étel a Tápió menti falvakban is a farsangi fánk, melyet itt többnyire pampuskának neveznek. Ezzel kínálják a látogatókat, és a köszöntőknek is ebből adnak. A másik jellegzetes étel a herőce, a forgácsfánk. Emellett népszerű volt ilyenkor a kocsonya, amiből a bálra is vittek.
A Bács megyei Topolyán az első fánkot eltették, megszárították és porrá törték, majd gyógyszerként a beteg állat ételébe keverték. A rétest is figyelték, ha jól nyúlt, akkor úgy vélték, hogy a család szerencséje biztosítva van a következő esztendőre. A farsangi ételekből eltettek egy-egy falatot, akárcsak a karácsonyiból, s ezt alkalmas gyógyszernek tartották a beteg jószág ételébe keverve. Fekete tyúkot vágtak azzal a magyarázattal, hogy a mája szerencsét hoz. Nádudvaron pedig azért vágtak fekete tyúkot, hogy ne hulljon a baromfi, és e célból a fekete tyúk vérét szárítva eltették. A többi farsangi napon készített ételnek is különleges jelentőséget tulajdonítottak. Berettyóújfalun így nyilatkozott egy asszony: "Húshagyókor nagyanyám laskatisztát főzött tyúkhússal. Vékonyra vágta a laskát, hogy hosszú, vékonyszálú legyík a kender. Ha főzte óvatosan rázta, hogy össze ne szakaggyík".
Mindenütt arra törekedtek, hogy az ételeket hamvazószerdáig elfogyasszák, mert akkor kezdődik a böjt. A szlavóniai Kórógyon mondják: "Inkább a has fakaggyon, mincsen az a kicsi étel megmaraggyon". Hamvazószerdán, más néven szárazszerdán vagy böjtfogadószerdán a Szerémségben már csak krumplilevest és bodagot (lepényféle) készítettek. A hamvazószerda utáni napot csonkacsütörtökként említik, mert ilyenkor lehetett elfogyasztani a farsangi ételek maradékát. Hamvazószerdától húsvétvasárnapig (kivéve csonkacsütörtököt) a katolikusok sokfelé nem ettek húst és zsíros ételeket.
Farsangi kisszótár
Farsang: egyes vélemények szerint német fasen, faseln (mesélni, pajkosságot űzni) szóból ered, más nyelvészek úgy tartják, a farsangi éjszaka jelentésű német Fastnacht szóból ered.
A farsang farka: farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyó kedd alkotja, a legtöbb népszokás ehhez a három naphoz kapcsolódik.
Kövér- vagy zabáló csütörtök: farsangvasárnap előtt a farsangi étkek elkészítésének kezdete.
Macskabál, asszonyfarsang: a férfiak nélküli szabad mulatozás farsanghétfőn, ahol jól kitárgyalták az erősebbik nem létező és képzelt jellemgyengeségeit. Az „elfogott „férfiakat” pedig faforgáccsal és jégcsappal borotválták meg. A németországi Kölnben az asszonyfarsang a mai napig élő gyakorlat.
Húshagyó kedd: a húsvétot megelőző böjt előtti utolsó nap. A húsvét „mozgó” ünnep, azaz a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) utáni első holdtöltét követő első vasárnap. Mindez Európa katolikus és protestáns országaira vonatkozik, az ortodox vallású országokban két héttel később ér véget a farsang.
Bakkuszjárás: szamár vagy kecskebőrbe bújt legények húshagyókedden történő felvonulása. Fő célja a szórakoztatás, a lányok bekormozása és egyéb csintalanságok.
Hamvazó- vagy böjtfogadó szerda: a böjt megkezdésének első napja. Hívő katolikus innentől húsvét vasárnapjáig nem ehet zsíros és húsételeket. Az edényeket hamuval, lúggal kimosták.
Csonka csütörtök: egyes vidékeken ezen a napon még el lehetett fogyasztani a maradékot. A mondás szerint „inkább a has fakadjon, mintsem maradék maradjon.”
Balázsolás: február 3-án, Balázs napján a diákoknak kötelező volt a templomba menni, ahol a pap az érintettek nyakához égő gyertyát tartott (nem égette meg őket!) és kérte a Teremtőt, hogy Szent Balázs püspökhöz hasonlóan – aki meggyógyított egy fuldokló kislányt – óvja meg a gyereket a nem is olyan régen még gyógyíthatatlan kórnak tartott torokgyíktól.
Ünneprontók: a negyven napos böjt előírásait tánccal, mulatozással megsértők. (forrás: holgyvilag.hu)
