Táplálékunk lelki
értéke
A táplálkozásnak ugyan egyértelműen megvannak az élettani
alapjai, evési szokásainkat azonban az élettani történések mellett, vagy inkább
azokon túlmenően olyan tényezők határozzák meg, amelyeknek a magyarázatát hiába
is kutatnánk a tudomány világában, mert ott nem lelnénk rá.
A dietetika éppen
száz éve vonult be a tudomány világába. A tapasztalat, persze, sokkal régebben –
már legalább két és fél ezer évvel ezelőtt – bebizonyította, hogy az ember
táplálkozása és egészségi állapota két olyan dolog, amely aligha választható el
egymástól. Tudományosan azonban csak a XX. század elején igazolódott be
Hippokratész (Kr. e. 460–377) görög orvos és természettudományi író észrevétele
és egyben javaslata, amely szerint: „Gyógyszered legyen az ételed, s ételed
legyen a gyógyszered”.
Az, akit
érdekel a helyes táplálkozás, a kiegyensúlyozott, egészséges étrend, manapság
számos forrásból szerezheti meg a hozzá szükséges ismereteket és technikai
tudást. Közben azonban egymásnak ellentmondó állításokkal és javaslatokkal is
szembe találja magát. Mindez, sajnos, azt szolgálja, hogy még az is
megkérdőjeleződjön az emberben, amit a témában való elmerülés előtt
helyénvalónak tartott.
Manapság már
senkit sem zavar igazán, ha egy fogyókúrás étrendi javaslat tudományosan nincs
megalapozva, ám a hirdetője mégis meggyőződéssel állítja a sikerét. Való igaz:
egyetlen módszerről sem mondható teljes bizonyossággal, hogy beváltja a hozzá
fűzött reményeket mindenféle tudományos megalapozottság nélkül is.
Olyan korban
élünk, amelynek a fiatalság, a karcsúság, az egészség és a testi szépség az
eszménye, mégis sokan, akik többnyire rohanó életvitelükre hivatkoznak (s talán
mi is közéjük tartozunk), képtelenségnek tartják az egészségesnek mondott
táplálkozás megvalósítását. Holott ennek – vagy legalábbis az erre való
törekvésnek – híján hiába próbálkozik az ember egészségesen élni.
Figyeljük
csak meg pl. az elhízás problematikáját, közelebbről a különböző
testtömegcsökkentő technikák többségét, amelyek hosszú távon egyáltalán nem
járnak látható eredményekkel. Talán éppen azért, mert mind uniformizálni
próbálják az embert és fogyásának technikáját, s ezzel a legkevésbé sem arra
bátorítják, hogy a nekilegmegfelelőbb életmódot igyekezzék megtalálni.
Azok,
akik ezt az „univerzális” utat választják, valójában átengedik az irányítást egy
olyan embernek, akivel talán sohasem találkoztak, de akiről elhiszik, hogy
vezetheti őket, s akit – ha a módszere mégsem válik be – könnyű szívvel el lehet
majd marasztalni. Hiszen másvalakit elmarasztalni sokkal egyszerűbb, mint
önmagunkat, ha felismerjük, hogy tévedtünk.
Ez a fajta kontrollvesztés nem
egyeztethető össze hosszú távon az emberi természettel. Mi sem bizonyítja ezt
jobban, mint az, hogy aki egy ilyen diétára rászánja magát, azt általában minél
hamarabb abba szeretné hagyni.
A dietetika
eredetileg az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés módszere, s a dietetikus
az a személy, aki ezt a módszert hivatalosan is képviselheti, aki a
gyakorlatban, az egészséges és a beteg emberek élelmezésében és oktatásában
igyekszik alkalmazni és hasznosítani táplálkozástudományi ismereteit.
Mivel a
diétának mindig személyre szabottnak kell lennie, emiatt a dietetika módszere
nem univerzális. Félő, hogy minden technikai tudás hasznavehetetlenné válik a
gyakorlatban, mert az életmód megreformálásában való segítségnyújtáshoz a tárgyi
tudás nem elegendő.
Mi kell ahhoz, hogy valaki tényleg azt gondolja
tanácsadójáról, hogy a segítségére lesz?
Egy táplálkozási szakértő feladata
nyilván nem állhat csak abból, hogy a legjobb tudása szerint elmondja az
ajánlott étrend szempontjait.
Jellemzően
sokan vagyunk olyanok, akik gyors megoldásokra vágyunk. Meggyógyulni és lefogyni
is lehetőleg minél hamarabb szeretnénk. Ugyan miért jelennének meg folyamatosan
újabb és újabb divatdiéták, ha valóban megoldást jelentene az a gyorsaság,
amelyet ezek a diéták ígérnek? Mivel az igény sürgető, nyilván a kielégítésére
való kísérlet is gyorsaságra törekvő lesz.
Ha valamilyen
módszerről elhisszük, hogy hatásos, akkor óriási bizalommal fordulunk általában
nem is annyira a módszer, mint inkább a kidolgozója felé. Mondhatni, hogy a
fogyókúrás módszer sikere inkább egy (vagy több) bizalomra épülő emberi
kapcsolaton múlik, mint magán a módszeren.
Valószínűleg mindannyian – azok,
akik azon fáradozunk, hogy ismereteink közvetítésével segítsünk másoknak minél
egészségesebb életmódot és ennek részeként helyes táplálkozást megvalósítani –
tisztában vagyunk azzal, hogy az ésszerű életmódi és étkezési tanácsok
egymagukban nem elegendők.
A valódi
kérdés nem is az, hogy miért nem elegendők a jó tanácsaink, hanem az, hogy
mitévők legyünk azokkal, akik annak ellenére, hogy tudják, mit kellene tenniük,
arról számolnak be nekünk, hogy gyakorlatilag képtelenek a táplálkozásukat úgy
megváltoztatni, hogy az a tudomány jelenlegi állása szerint egészségesnek
mondható legyen.
Amit tennünk
kellene, az még „dietetikátlannak” számít: együttérzéssel fordulni azok felé,
akik segítséget várnak tőlünk, hiszen mindannyiunk táplálkozására hatnak
bizonyos irracionális befolyásoló tényezők – ha nem éppen ezek azok, amelyek
végül is meghatározzák a táplálkozást.
Ez már csak azért is nagyon időszerű
lenne, mert egyelőre úgy néz ki, hogy pontosan ezeket az irracionális érzelmi
tényezőket nem veszi eléggé figyelembe a dietetika, holott a diéta szó nemcsak
étrendet és rendszeres fizikai aktivitást, hanem egyben lelki egészséget is
jelent.
Zágor Judit dietetikus
