Vércsoportdiéta

 FOGYÓKÚRA ÉS DIÉTA FORTÉLYOK

A vércsoportdiétáról és a lektinek jelentőségéről

Összefoglalás
Napjaink egyik új diétás irányzata a vércsoportdiéta, amelyet hazánkban dr. Peter J. D'Adamónak (képünk) Az AB0 terv (CF-NET Kft. Kiadó, 1998) című könyve tett ismertté. A szerző módszerével kapcsolatban számos kétség merül fel. Diétájának elve a táplálékok széles körében megtalálható lektinek hatásán alapul, amelyek a szerző szerint vércsoporttól függően gyakorolnak káros hatást az emberek szervezetére. A könyv szerzője nem ismertet tudományos alapossággal kellő esetszámú vizsgálati eredményt. A lektinek agglutináló hatása ismert (mint in vitro folyamat), s emiatt hisztológiai és vértranszfúziós reagensként használták őket. Az utóbbi időben néhány, elsősorban autoimmun eredetű betegséggel összefüggésben merült fel bizonyos lektinek lehetséges szerepe, a fellelhető szakirodalmi adatok azonban nem utalnak a vércsoportokkal való esetleges összefüggésre.
A vércsoportdiéta némely vonatkozása ellentmond a jelenlegi táplálkozás-egészségügyi ajánlásoknak, elveknek. Bizonyos esetekben meglehetősen egyoldalú táplálkozást, fontos táplálékféleségek mellőzését javasolja, amely hiányállapotok kialakulását vonhatja maga után, illetve adott esetben a jelenlegi táplálkozás-élettani ismeretek alapján kórállapotokra is hajlamosíthat. A könyv kategorikus diétás elveinek követése megfelelő tudományos vizsgálatokkal való igazolás nélkül nem javasolt.

A vércsoportdiéta azon alapul, hogy a táplálékok java részében lektinek vannak, amelyek in vitro vörösvérsejt-agglutinációt okoznak. A szerző elmélete szerint az élelmiszerekben előforduló lektinek másképpen hatnak a különböző vércsoportú emberek szervezetére. Ezen az alapon a más-más vércsoportú emberek számára nemegyszer gyökeresen eltérő diétát javasol. Így a 0-vércsoportúaknak lényegében nagy hústartalmú, ugyanakkor csekély tej-, tejtermék- és cereáliatartalmú étrendet tart kívánatosnak. Az A-vércsoportúak étrendi javaslata vegetáriánus jellegű, kevés tej és tejtermék fogyasztásával. A B-vércsoportúaknak vegyes étrendet, az AB-vércsoportúaknak pedig kis hús- és gabonatartalmú étrendet tart megfelelőnek.

Lektinek
A lektinek olyan fehérjék, amelyek számos növény- és néhány állatfajban (puhatestűekben, emlősökben) előfordulnak. (3) Gyakori növényi forrásaik a magvak és a gumók (pl. gabonafélék, burgonya, babfélék). (6) A lektinek sejtfelszíni glükoproteidek szénhidrátjaihoz kötődnek. Másképp fitohemagglutininnek is nevezik őket, mivel a vörösvérsejtek agglutinációját okozzák. Ez a tulajdonságuk in vitro mérésre használható3, következésképp hisztológiai és vértranszfúziós reagensként alkalmazhatók. (6)

A lektinek nagy része lebomlik az emésztés vagy az ételkészítés, főzés során. Nyers állapotban bizonyos lektinek az állatkísérletek szerint növekedésbeli visszamaradást, néha elhullást okozhatnak. A bél nyálkahártyasejtjeihez kötődve az abszorpcióra nem specifikus gátló hatást fejthetnek ki. (3) A lektinek közül némelyek toxikus, gyulladáskeltő hatásúak lehetnek, ellenállhatnak a főzésnek és az emésztőenzimeknek. (18) Néhány lektin átjuthat a bélfalon, s a távolabbi szervekben lerakódhat. (14, 19)

Az emberi táplálkozás szempontjából főleg a babfélék, elsősorban a Phaseolus vulgaris nagy lektintartalma tart érdeklődésre számot. A lektin hő hatására denaturálódik, így toxicitását elveszti, de nem megfelelő hőhatás esetén toxikus maradhat, s ételmérgezéses tüneteket idézhet elő. A fiatal babot gyakran fogyasztják nyersen, de semmilyen problémát nem okoz, mivel lektintartalma az érésig kicsi. Az embernél a bab lektinjei hasmenést és hányást váltanak ki egy-három órával az elfogyasztásuk után, majd általában gyors a gyógyulás. (12) Az 1970-es években Nagy-Britanniában számos megbetegedés történt amiatt, hogy a nyers babot az áztatás után lassan, 70-80 °C-on főzték. (2) A kockázat, úgy látszik, megszűnik a legalább tíz percig tartó erőteljes forralás után. (3)
Az utóbbi időben néhány egyéb, elsősorban autoimmun eredetű betegséggel összefüggésben merült fel a lektinek lehetséges szerepe. A gliadinban található lektint, amely a bélnyálkahártyához kötődik, tartották a coeliakia kiváltójának, de a megfigyelések szerint a vese glomeruláris kapillárisaihoz, mesangiális sejtjeihez és tubulusaihoz is kötődhet; s IgA-hoz kapcsolódva mesangiális depozitumok alakulhatnak ki. Így a búza lektinje szerepet játszhat az IgA-val kapcsolatos nefropátia patogenezisében. (20, 4)

Elképzelhető, hogy az inzulindependens diabétesz kialakulása összefügghet bizonyos lektinek hatásával. A lektinek stimulálják a II. osztályú HLA-antigéneket olyan sejteken, amelyeken normális esetben nem jelennek meg, pl. a hasnyálmirigy szigetsejtjein. (21) Ugyanakkor a szigetsejt N-acetil-laktózaminjához, amelyhez az autoantitestek kapcsolódnak, a paradicsom, esetleg a búza, a burgonya és a földimogyoró lektinje kötődhet, így a II. osztályú HLA-antigénekkel együtt autoimmun folyamatot provokálhat. (17) Érzékeny egerekben a búza és a szója diabetogén hatását figyelték meg. (15)

A búza lektinje a reumás ízületi gyulladásos betegeknél - de az egészségeseknél nem - jelen levő N-acetil-glükózamin IgG-oldallánchoz kapcsolódva a tünetek fellángolását eredményezheti. (16)
Az állatkísérletek szerint bizonyos lektinek az emésztőrendszer nyálkahártyáját károsíthatják, baktériumok elszaporodását okozhatják, így hozzájárulhatnak a peptikus fekély kialakulásához.(1)
A földimogyoró olajában található lektin, ha az olaj lektintartalmát nem csökkentik, az állatkísérletek szerint hozzájárulhat az érelmeszesedés kifejlődéséhez. (9)

Az idézett szakirodalmi források nem utalnak arra, hogy az élelmiszerekkel elfogyasztott lektinek az eltérő vércsoportú emberek szervezetében különféleképpen hatnának, illetve hogy az autoimmun kórképekre való hajlamot legerősebben a vércsoport határozná meg.
A lektineknek, legalábbis in vitro, hatásos ellenszereik vannak. Szénhidrát-specificitásuk miatt egyszerű cukrokkal és oligoszacharidokkal blokkolhatók (pl. a búza lektinje leköthető N-acetil-glükózaminnal és polimereivel (8), így olyan kórképekben, amelyeknek a kialakulása vagy fennállása lektinekkel hozható kapcsolatba, effektív új gyógyszerekként lehetnek alkalmazhatók.

D'Adamo könyvéről

A könyvben, néhány példát kiragadva, sok helyen előfordulnak szakszerűtlen, pontatlan megállapítások. Pl. a szerző kijelenti: "Egy afrikai és egy kaukázusi A-vércsoportú ember vért vagy akár szerveket is cserélhetne, számos közös adottsággal rendelkezik, hasonló az emésztésük és az immunrendszerük is." (29. o.) (5) Természetesen nem ilyen egyszerű a szervátültetés kérdése, hiszen számos immunrendszeri sajátosságnak kell megfelelőnek lennie, sőt, vértranszfúzió esetén sem csupán az AB0-vércsoportrendszer veendő figyelembe.

A vércsoportok és a betegségekre való fokozottabb hajlam kapcsolatát illetően a legismertebb példák, hogy az A-vércsoport esetében epidemiológiai vizsgálatokkal valamelyest gyakoribb gyomordaganat-gyakoriságot mutattak ki (13, 11), a 0-vércsoportúak körében pedig a nyombélfekély kissé nagyobb gyakoriságát találták.(10) Ezek az összefüggések azonban mérsékelten növekedett hajlamra utalnak, s rajta kívül még számos egyéb hajlamosító tényező veendő figyelembe. A betegségekre, kóros állapotokra való hajlamot adott gének, legtöbb esetben több gén együttes hatása okozza. Különösen igaz ez a legelterjedtebb nem fertőző betegségek, a "civilizációs betegségek" (érelmeszesedés és következményei, nem inzulin-dependens diabetes mellitus stb.) esetében. A rájuk való hajlam az AB0-vércsoport öröklődésével szemben poligénes öröklődést mutat.

A könyv a növényi olajokat fogyást elősegítő táplálék-összetevőként említi. (98. o.) (5) A növényi olajok ismert módon telítetlen vagy egyszeresen telített olajok formájában a vér lipidháztartására előnyösebb hatást gyakorolnak, mint az állati eredetű telített zsírsavak, energiaértékük viszont a zsírokéhoz hasonló.

A szerző szakszerűtlen kifejezéssel említi az aszpirin "vérhígító" tulajdonságát. Vélhetőleg a trombocitaaggregációt gátló hatásra gondol. Hasonlóan szakszerűtlenül többször is utal a 0-vércsoportúak "híg", az A- és AB-vércsoportúak "sűrű" vérére, szintén a véralvadékonyságot értve rajta.

A szerző kijelenti (38. o.) (5): "Én minden látszatra közönséges ételt megvizsgáltam vércsoport-reakció szempontjából, klinikai és laboratóriumi módszerek segítségével egyaránt." Vizsgálatának eredményéről azonban korrekt adatokat nem közöl, erre vonatkozó pontos szakirodalmi hivatkozást nem jelöl. Vizsgálati módszerei közül csupán egy in vitro módszert említ - azt sem részletesen - in vivo megerősítés nélkül. A rendelkezésre álló szakirodalom alapján tudományos igényű vizsgálatok, epidemiológiai felmérések nem erősítik meg a könyv alapállítását, miszerint egyfajta lektin az egyik vércsoportnál káros, míg a másiknál teljesen ártalmatlan. A könyvben közölt esetismertetések egyediségükből következően epidemiológiai következtetések levonására nem alkalmasak. A szerző sokszor több évtizedes forrásokat említ hivatkozásként. Például a könyv végén ömlesztve felsorolt antropológiai témájú szakirodalmi források jó része ötven-hetven évvel a könyv megjelenése előtti, s a legfrissebbek is több mint tíz évvel régebbiek a könyvnél.

Néhány megjegyzés a diétával kapcsolatosan

A könyv étrendi javaslatai sokszor ellentmondásosak. Például a szöveges részek és a táblázatokban szereplő fogyasztási gyakoriságok nem mindig vágnak egybe. Több esetben is megfigyelhető, hogy ha a táblázatban javasolt alsó értékeket vesszük figyelembe, hiányos táplálkozás alakulhat ki, míg ha a felső értékeket vesszük alapul, az elfogadható vagy túlzott fogyasztásra vezethet. A háromnapos mintaétrendek - a nem fogyókúrásak is - kis energiatartalmúak, bár mivel mennyiségek nem szerepelnek, megfelelően nem értékelhetők.

A szerző amerikai terminológiája (pl. a felsorolt kenyér-, bab-, zöldség- stb. fajták) sok esetben nem alkalmazható a honi viszonyok között, nem beszélve az egzotikus fajokat feltüntető listákról.
A 0-vércsoportúaknak javasolt húsfogyasztás, ha a táblázatokban megadott fogyasztási gyakoriságok alsó értékét vesszük figyelembe, elfogadhatónak mondható, viszont az már nem fogadható el, amit a kezdő mondatban ír, miszerint "annyiszor ehetnek húst, ahányszor kívánják", hiszen a nagy húsfogyasztás összefüggésben állhat bizonyos daganatok (emlő-, vastagbél-, prosztatakarcinoma) kialakulásával (7), telített zsírtartalmánál fogva pedig szív- és érrendszeri betegségek létrejöttével. Túlzott húsfogyasztást eredményez, ha a táblázatokban javasolt vörös húst, baromfit és halat összeadva számoljuk.

A 0-vércsoportúaknak ajánlott rendkívül kis tej- és tejtermékfogyasztás csekély kalciumfogyasztást jelent, illetve a tej egyéb hasznos táplálkozás-élettani hatásai is elmaradnak, különösen akkor, ha a táblázatokban említett alsó értéket (0-szor hetente) veszi valaki figyelembe. A tojásfehérje az egyik legjobb biológiai értékű fehérjeforrás, a könyv állításával ellentétben, amely szerint "a tojás szegényes fehérjeforrás a 0-vércsoportúak számára". Az olajokkal kapcsolatban javasolt mennyiségek az alsó értékeket figyelembe véve egy normál testtömegű felnőtt ember számára az összenergián belül túlzottan kevés telítetlen zsiradék és E-vitamin felvételét jelentik (a két evőkanál olaj/nap javasolt értékhez képest). A babféléket illetően ajánlott fogyasztási mennyiségek elfogadhatók, de a tiltott babféleségek között szerepelnek a hazánkban általánosan használt hüvelyesek, amelyeknek tiltása indokolatlan (megfelelő elkészítés esetén semmilyen hátrányuk sincs). Ha a gabonaféléket összeadva a felső értékeket vesszük figyelembe, az nem eredményez a kívánatosnál jóval kisebb fogyasztást, de ha az alsó értékeket vesszük, illetve a különböző csoportokat külön értelmezzük, az csekély összetettszénhidrát-felvételre vezetne. Ugyanígy az ismertetett mintamenükben csekély (55-58 en% alatti) szénhidrátmennyiség látható.

Az A-vércsoportúak számára vegetáriánus jellegű étrendet javasol a szerző. A nem szakszerű összeállítás alkalmazása vas-, cink-, B12-vitamin-hiányra (csekély húsfogyasztás), valamint az eszenciális aminosavak nem kellő felvételére vezethet. A tejtermékek alsó értékei csekély fogyasztást jelentenek, míg a felső értékek a szokványos táplálkozási mintához hasonlók. A laktózintoleranciával kapcsolatban korrekt diagnózis nélkül nem javasolt étrendi megszorítás. A hosszú érlelésű sajtokat általában fogyaszthatják a laktózérzékenyek. Ugyanígy élőflórás joghurtok, illetve kis mennyiségekre elosztva egyéb tejtermékek fogyasztása is megengedhető lehet. A szerző az A-vércsoportúak számára minimális húsfogyasztást javasol, s a húsok elkészítéséhez a roston sütést vagy a grillezést ajánlja. (99. o.) (5) Ismeretes, hogy a roston sütés során karcinogén vegyületek keletkezhetnek, ezért kevésbé kívánatos elkészítési mód, mint a párolás.

A B-vércsoportúaknak szánt étrendben a tojás ajánlott mennyisége adott esetben fokozott koleszterinfelvételt jelentene. A hús- és halfogyasztás, ha valaki a táblázatokban szereplő felső értékeket veszi figyelembe, a szükségesnél több állati fehérje felvételét jelentheti, különösen akkor, ha a tejtermékfogyasztást ehhez hozzáadva számolja. Az olajfogyasztás szintén kisebb lehet a kívánatosnál. A gabonafélék között különösen a kenyérfogyasztás csekély.

Konklúzió
Összefoglalva elmondható, hogy a vércsoportdiéta bizonyos vonatkozásai ellentmondanak a jelenlegi táplálkozás-egészségügyi ismereteknek, elveknek. Némely esetben meglehetősen egyoldalú táplálkozást, fontos táplálékféleségek mellőzését javasolja, amely hiányállapotok kialakulását vonhatja maga után, illetve adott esetben a jelenlegi táplálkozás-élettani ismeretek alapján bizonyos kórállapotokra is hajlamosíthat. D'Adamo elméletének helyessége csak szakszerűen kiválasztott, kellő esetszámú vizsgálattal, kísérleti és epidemiológiai módszerekkel volna megerősíthető. Igazolás hiányában, figyelembe véve könyvének étrendi ajánlati hibáit, hiányosságait, a vércsoportdiéta kellő megalapozottság hiányában nem fogadható el az egészségvédő táplálkozás alternatívájaként.

Irodalom
1 Banwell, J. G., Howard, R., Kabir, I., Costerton, J. W.: Bacterial overgrowth by indigenous microflora in the PHA-fed rat. Can. J. Microbiol., 34, 1009-1013, 1988.
2 Bender, A. E.: Haemagglutinins in beans. Food Chem., 11, 309-320, 1983.
3 Bender, D. A., Bender, A. E.: Nutrition, a reference handbook. Oxford, New York, Melbourne, Toronto, Oxford University Press, 474-475, 1997.
4 Coppo, R., Amore, A., Roccatello, D.: Dietary antigens and primary IgA nephropathy. J. Am. Soc. Nephrol., 2 (10 Suppl.), S 173-S 180 [Medline], 1992.
5 D�Adamo, P. J., Whitney, C.: Az AB0 terv. CF-NET Kft. Kiadó, 1998.
6 Freed, D. L.: Do dietary lectins cause disease? BMJ, 318(7190), 1023-1024, 1999.
7 Gann, P., Hennekens, C., Giovanucci, E. et al.: Prospective study of plasma fatty acids and risk of prostate cancer. JNCI, 6, 281-286, 1994.
8 Goldstein, I. J., Poretz, R. D.: Isolation and chemical properties of lectins. In: Liener, I. E., Sharon, N., Goldstein, I. J. eds. The lectins. Orlando, Academic Press, 1986.
9 Kritchevsky, D., Tepper, S. A., Klurfeld, D. M.: Lectin may contribute to the atherogenicity of peanut oil. Lipids, 33(8), 821-823, 1998.
10 Kurata, J. H., Haile, B. M.: Epidemiology of peptic ulcer disease. Clin. Gastroenterol.,13(2), 289-307, 1984.
11 Neugut, A. I., Hayek, M., Howe, G.: Epidemiology of gastric cancer. Semin. Oncol., 23(3), 281-291, 1996.
12 Noah, D. N., Bender, A. E., Reaidi, G. B., Gilbert, R. J.: Food poisoning from raw kidney beans. BMJ, 281, 236-237, 1980.
13 Palli, D., Caporaso, N. E., Shiao, Y. H., Saieva, C., Amorosi, A., Masala, G., Rice, J. M,, Fraumeni, J. F.: Diet, Helicobacter pylori, and p53 mutations in gastric cancer: a molecular epidemiology study in Italy. Cancer Epidemiol. Biomarkers Prev., 6(12), 1065-1091, l997.
14 Pusztai, A., Greer, F., Grant, G.: Specific uptake of dietary lectins into the systemic circulation of rats. Biochem. Soc. Trans., 17, 481-482, 1989.
15 Scott, F. W., Kolb, H.: Cow�s milk and insulin-dependent diabetes mellitus. Lancet, 348, 613, 1996.
16 Toohey, L.: Natural substances combat arthritis with "immune power". Nutr. Notes, 2, 1-6, 1997.
17 Uchigata, Y., Spitalnik, S. L., Tachiwaki, O., Salata, K. F., Notkins, A. L.: Pancreatic islet cell surface glycoproteins containing Gal (1-4)GNAc-R identified by cytotoxic monoclonal antibodies. J. Exp. Med., 165, 124-139, 1987.
18 Van Damme, E. J. M., Peumans, W. J., Pusztai, A., Bardocz, S.: Handbook of plant lectins: properties and biomedical applications. London, Wiley, 31-50, 1998.
19 Wang, Q., Yu, L.-G., Campbell, B. J., Milton, J., Rhodes, J. M.: Identification of intact peanut lectinin peripheral venous blood. Lancet, 352, 1831-1832 [Medline], 1998.
20 Weiser, M. M., Douglas, A. P.: An alternative mechanism for gluten toxicity in coeliac disease. Lancet, i, 567, 1976.
21 What triggers auto-immunity? Lancet, ii, 78-79, 1985.

                          Dr. Sajtos János
                          Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos
Élelmezés- és Táplálkozás-egészségügyi Intézete
Néptáplálkozási és Gyógyélelmezési Osztály